Rólunk

Áttekintés

A BÁCS-EBK Bt. munka-, tűz- és környezetvédelmi szolgáltatást végez. Vállalkozásunk 2006. nyarán családi összefogással alakult meg kecskeméti székhellyel.

Jellemzők

Célunk az volt, hogy végzettségünknek megfelelően Bács-Kiskun megyében és országosan cégeknek olyan szolgáltatást nyújtsunk, mely alapján megfeleljenek a munka-, tűz- és környezetvédelmi jogszabályi követelményeknek. 

Cégünk több mint 18 éves fennállása óta évről évre eredményesebben végezzük a tevékenységünket, és a 3 fős családi vállalkozás létszámát bővítenünk is kellett. Az elmúlt évek alatt nagy hangsúlyt fektettünk a vállalkozásban a dolgozók szakmai képzésére, továbbképzéseken, előadásokon való részvételre, a hatóságokkal való korrekt, szakszerű kapcsolattartásra. Dolgozóink szakterületüknek megfelelő közép és felsőfokú szakképesítéssel, valamint több éves elméleti és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek a munka-, tűz- és környezetvédelem területén.

Jövőbeni célunk, hogy a vállalkozások részére minél magasabb szinten a jogszabályi elvárásoknak megfelelően maradéktalan szolgáltatást nyújtsunk.

ALAP SZOLGÁLTATÁSAINK

Lépjen velünk kapcsolatba

elérhetőségeink

IRODA

Kecskemét, Irinyi u. 17. I/117

H-Cs: 8.00-16.00
P: 8.00-15.00

TELEFON

+36 76 326 736
+36 20 330 7046

E-MAIL

bacs-ebk@bacs-ebk.hu

SZÉKHELY

Kecskemét, Belsőnyír 48/C